Veres Mandy tanítványom volt, akit aligha tudok elfelejteni. Tehetséges, kedves, nyílt, érzékeny fiatalt ismertem meg benne, aki mintha már akkor arra készült volna, amit most fog megvalósítani. Lát és láttat.

Csepeli György, szociálpszichológus
2012. november. 05.

A dolgok egyrészét otthonról hozta. Francia mama és magyar papa második gyermekeként látta meg a napvilágot Julie Szontágh. Apukája 16 évesen ment el Magyarországról, Németország után az idegenlégióba keveredett, onnan ment és maradt Franciaországban. Julie sem ült sokkal tovább odahaza, 19 évesen érkezett Lyonból Budapestre, az érettségi utolsó vizsga napján, meg sem várva az eredményeket. Ő pedig ittragadt.

Budapest szerelem volt az első látásra. Sikerült már az első pillanatban az underground mélyébe csöppennie a 90-es évek Magyarországán, amikor az egész keleti blokk zsongott, ''minden lehetséges volt, bármit meglehetett csinálni". Egy végtelenül szabad és kreatív világban találta magát, amivel nem tudott betelni. XLab, Frankhegyi, Törökbálinti, Cinetripes bulik, négy óra alvás, és már vetette is magát az új élményekbe...
Most is azt vallja, hogy ha újra születhetne, akkor 20 éves lenne Budapesten 1990-ben.


„Budapesttel volt ugyan egy válságosabb időszakom 2007-2008 között, de aztán visszaállt a szenvedély köztünk. Olyanok nekem a
városok, mint a pasik. Lyon az exférjem, már elhidegültünk de mindig része lesz az életemnek, Budapest az igazi (és van egy szeretőm is, minden hónapban elszököm hozzá, imádom de nem tudnék vele élni, túl beláthatatlan). Budapest egyszerűen tökéletes, nem veszel el benne, de nem is túl kicsi. Folyamatosan alakul: nyílnak, zárnak a helyek, dús a kultúrális élet és persze nagyon szép. És amiatt, hogy nincs minden a helyén, hogy nincs az a bizonyos „jólét”, sokkal eredetibb, emberiesebb, inspirálóbb itt a lét, mint mondjuk Európa túloldalán.”


Ideérkezése után a Külkeren kezdett tanulni, de az igazi út a Látomás felé vezetett, vagy éppenséggel onnan indult. A Király utcai boltocska nem várta meg a nagykönyvben megjósolt 3 évet, hogy sikeres legyen, szinte az első pillanattól eltartotta magát az üzlet. Nem sokkal a nyitás után, elsőként kezdték fiatal iparm űvészek ruháit árulni, s ugyan sehol nem hirdették magukat, hiszen divatlapok se léteztek akkoriban, mégis zakatolt a Látomás. Olyannyira, hogy hamarosan nyílni kezdtek hasonlónak ígérkező desiger boltok, akik közül azonban kevés maradt fent egy évnél tovább. Julie azonban talpon maradt. 2007-ben búcsút int a magyar tervezőknek és profilt vált. A Látomás ekkor kezd igazán pörögni, két új üzlet is nyílik, és egy csak férfiaknak szóló showroom is. Julie mindent külföldről szerez be, két-három hetente felül a repülőre és messzi földeken, intenziv shopping túra keretében szerzi be az árut.

„Tulajdonképpen egy folyamatos kísérletezés az egész, sosincs kész, mindig alakul, mindig kitalálok új dolgokat, új terméket, új mindenféléket-mondja.”

Julie nem szereti az állóvizet. Sem a mindennapokban sem a munkában. Folyton úton van, tervez, megvalósít. Ha akadályokakba ütközik, addig megy, ameddig rálel a megoldásra. Nem fél váltani és sosem fáradt a megújuláshoz. Idénre még webshopot, az egész üzleti rendszer számitógépesítését, a boltok felújitását tervezi. Hogy mikor alszik? Azt kérdezni se merem...


Személyes „látomásai” Örményország és Grúzia felé repítik. De vonzza még Észtország és a többi Balti állam. Azok az országok érdekelik amikről keveset hallani, amikről nem tudni, hogyan élnek arrafelé az emberek. Nyelvekkel is kacérkodik. Négy nyelv után könnyen jön a többi: „azt hiszem most az olasz vagy a spanyol kerül sorra. Bár stratégiai okokból a kínait kellene megtanulni. Majd az is eljön...”

 


Blog

Elkezdtem a szüleimmel felvenni családunk történetét. Nekem sem könnyű ez. Nehezebben állom meg, hogy ne bőgjem el magam egy-egy olyan pillanatban… Ugyanakkor csodálatos, hogy akár egyetlen ilyen beszélgetés mennyire át tudja festeni a bennem élő képeket a múltamról, a rokonaimról, a hozzájuk fűződő kapcsolatomról és persze saját magamról. Hogy mennyi minden NEM véletlen.


Kapcsolat:
Veres Mandy Holdkő     T.: 06 70 517 2995     E-mail: mandy@eletedregenye.hu
english