Veres Mandy tanítványom volt, akit aligha tudok elfelejteni. Tehetséges, kedves, nyílt, érzékeny fiatalt ismertem meg benne, aki mintha már akkor arra készült volna, amit most fog megvalósítani. Lát és láttat.

Csepeli György, szociálpszichológus
2012. november. 20.

Nem vagyok jó alvó, sokszor felébredek éjjelente. Valaki megkérdezte tegnap éjjel, hogy mit kukorékolok én? Ma a mamám elmesélte, hogy az anyja 14 évesen beleszeretett egy fiúba akivel hat évig jártak és óriási szerelem lett belőle. Egy évig voltak házasok, aztán a fiút elvitték munkaszolgálatra, majd a Don kanyarban végezte. Levetkőztették őket a jeges hidegben, felküldték őket egy fára, hogy gubbasszanak és kukorékoljanak, míg halálra fagyva le nem zuhannak…

Szeretek tanítani. Bár nem lettem tanár, de több even át tanítottam, és a mai napig megragadok minden helyzetet, ahol a tudásomat megoszthatom. Az egyik nagymamám negyedikes korában másodikos fiúosztályt tanított két hónapig amíg a tanár beteg volt. A másik nagymamám iskolaelőkészítőt tartott otthon, s mire a gyerekek intézménybe kerültek, kellőképpen fegyelemhez szoktak már… Azt modják, én is szigorú voltam a diákokkal…

Az apai nagyapám jelmondata az volt, hogy nincs lehetetlen. És két elemivel fél árva gyerekből miniszter let. Az anyám mottója az volt, hogy semmi nem lehetetlen, és ő volt az, aki a legelső interjút készítette Pavarottival Magyarországon és a legutolsót Pilinszkyvel…… én meg egész életemben döbbenten álltam, amikor emberek bármire is azt mondták, hogy olyat nem lehet. Bár sose fogalmaztam meg, de mindig úgy éreztem, nincs lehetetlen, esetleg nem elégséges az akarat… És persze vannak mélyebb bugyrok, amiket most nem teszek közkinccsé. De elindult az áramlás a meridiánokban. Egyik végpontól zakatol a másikig. Tisztulás. Élet.


Blog

Elkezdtem a szüleimmel felvenni családunk történetét. Nekem sem könnyű ez. Nehezebben állom meg, hogy ne bőgjem el magam egy-egy olyan pillanatban… Ugyanakkor csodálatos, hogy akár egyetlen ilyen beszélgetés mennyire át tudja festeni a bennem élő képeket a múltamról, a rokonaimról, a hozzájuk fűződő kapcsolatomról és persze saját magamról. Hogy mennyi minden NEM véletlen.


Kapcsolat:
Veres Mandy Holdkő     T.: 06 70 517 2995     E-mail: mandy@eletedregenye.hu
english