Veres Mandy tanítványom volt, akit aligha tudok elfelejteni. Tehetséges, kedves, nyílt, érzékeny fiatalt ismertem meg benne, aki mintha már akkor arra készült volna, amit most fog megvalósítani. Lát és láttat.

Csepeli György, szociálpszichológus

Videok

Tudom, hogy az igazi az lenne, ha itt és most elmerülhetnétek egy-egy ember regényes életében. De ez bizony mindneki számára túl intim ahhoz, hogy csak úgy megossza... Arról nem is szólva, hogy mindazok, akikről szó esik érintetté vállnak, és bizony komoly jogi védelem alatt állunk mindannyian. Szerencsére. Ezért csak apró bevágásokat tudok mutatni, viszonylag semleges témákról, ahol csak a beszélő hozzájárulása szükséges (és az megvan) a nyilvánossá tételhez, de azt azért láthatjátok, hogy a hangulat oldott, a beszélgetés magától folyik, és bizony sok minden elhangzik ami izgalmas, amire büszkék lehetünk....





Ez pedig már mélyebb víz.... Nagyon köszönöm Pali bácsinak, hogy bevállalta...



Egy interjúlany "vallomása" arról, hogy mennyire izgult előtte és milyen élmény volt számára a beszélgetés:





Blog

Elkezdtem a szüleimmel felvenni családunk történetét. Nekem sem könnyű ez. Nehezebben állom meg, hogy ne bőgjem el magam egy-egy olyan pillanatban… Ugyanakkor csodálatos, hogy akár egyetlen ilyen beszélgetés mennyire át tudja festeni a bennem élő képeket a múltamról, a rokonaimról, a hozzájuk fűződő kapcsolatomról és persze saját magamról. Hogy mennyi minden NEM véletlen.


Kapcsolat:
Veres Mandy Holdkő     T.: 06 70 517 2995     E-mail: mandy@eletedregenye.hu
english